A szemiotika görög eredetű szó jelentése jelenleg: jeltudomány
Ferdinand de Saussure (1857-1913)
Lipcsében tanult majd a Sorbonne professzora lett (1881-91) Nyelvészettel foglakozik főképpen fő művét 1916-ban fejezte be Bevezetés az általános nyelvészetbe címmel.
Bevezette a szemiológia kifejezést, ami előtte nem létezett, úgy gondolta, hogy a jeltudománynak van helye a tudományok körében, méghozzá különálló tudományként. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy miben állnak a jelek és milyen törvényszerűségek szerint működnek. A törvényszerűségek, amiket ez az új tudományág feltár majd alkalmazható lesz a nyelvészetben, a nyelvtudományban is. A szemiológia tárgya nála a nyelv, az írás, a rítusok, udvariassági formák, gesztikulációk.
Saussure vizsgálja a nyelvi jeleket is, nála a nyelvi jel bilaterális szerkezetű egy jelölőből áll (ami a hangkép) valamint egy jelöltből (ami a fogalom). A jelölő és jelölt közti viszony konvencionális a nyelvben, teljesen önkényes. A nyelvi jel mentalista felfogásban nála akként alakul, hogy a jelölt nem a jel tárgya, hanem a jeltárgy képzetével azonos. A jelölő pedig nem a materiális hang, hanem annak mentális képzete. Ez azt jelenti, hogy a jel tárgya, az a fejünkben születik meg annak a képzete lesz, tehát ha azt mondom, hogy „fa” akkor ennek nem egy konkrét „fa” lesz a jelöltje, hanem a „fa” szó hallatán a fejemben megjelenő képzet.
Ezt a felfogást nyelvész révén természetesen a nyelvre és beszédre is próbálta vonatkoztatni. Állítása szerint a nyelv a jelek absztrakt rendszere. A beszéd a nyelv egyedi és anyagi megnyilvánulása. A nyelv maga közvetlenül nem megfigyelhető nem anyagai, egy olyan absztrakt rendszer, amely csak beszédben való realizációja révén figyelhető meg. Ebből következik, hogy a beszéd és a nyelv nem választható szét, mivel a beszéd a nyelv realizációja és fordítva is igaz ez mert a nyelv a beszéd előfeltétele.
A nyelv alapjainak meghatározása után a nyelvi rendszereket is vizsgálta. A nyelvi rendszer felfogásában egy olyan rendszer, amelynek elemei nyelvi jelek, amelyeknek relációi nyelvi szabályok, melyben a nyelvi jelek rendszerben elfoglalt helyüket valamint tulajdonságaikat a nyelvi szabályok révén kapják meg.
Saussure volt, az aki mondhatjuk, hogy lerakta a modern szemiotika alapjait, de utána még számos nyelvész és már szemiotikus is kutatott a témában és az ő bilaterális felfogásával szemben triadikus jelfelfogás preferáltak. Kortársként párhuzamosan dolgozott vele Charles Sanders Peirce amiben a jel a jeltárgy hármassága jelenik meg, de ezt egy másik bejegyzésben részletezek. Majd Charles W. Morris is jelentős kutatásokat végzett, és még pár jelentős kutató a teljeség igénye nélkül: Roman Jakobson, Roland Barthes, Jurij M. Lotman…
B. kRiSzTiÁn
