Bár októberben tartottak zárókonferenciát, sokaknak azonban lehet újdonságként hangzik a HuComTech neve. Egy, a Debreceni Egyetem által működtetett, interdiszciplináris társulásról van szó, amely az ember-gép kommunikáció hatékonyabbá tételén dolgozik. Kutatói közt találunk nyelvészeket, informatikusokat és mérnököket is. A projektről bővebb felvilágosítás az alábbi linken található:
http://hucomtech.unideb.hu/hucomtech/
(Laki Péter)
http://www.slideshare.net/revaireni/hearst-a-sajtczr
Manapság a vizualitásnak központi szerepe van világunkban. Minden a látványra épül, a szem az elsődleges befogadószerv így a tömegkommunikáció és a média is ennek szolgálatában áll.
Maga a mozgókép, mint vizuális közeg egy évszázados fejlődése során nyelvi közeggé alakult. Kialakította saját formanyelvét, melyet az ezt a nyelvet folyamatosan magáévá tevő nézőközönség felé kommunikál.
Tudjuk jól, hogy a kezdeti mozgóképek látványához, magához a mozgás tényéhez is hozzá kellett szokniuk az akkori nézőknek (lásd Lumiere-ék vonat érkezését), ezután viszont magát a nyelvezetet kellett elsajátítaniuk. A korai mozgóképek megértését a színházzal való kapcsolat tette könnyűvé, hiszen már ismert történeteket filmeztek le, így az ok-okozati összefüggések és a színházi perspektíva a (nem-élőbeliségen kívül) nem kívántak több magyaráznivalót. Ámdebár, amikor a kamera elkezdte helyzetváltoztató útját, a blendék is mozgásba lendültek és a vágás szerepe is megváltozott, a képek új értelmet nyertek. A film formanyelve mocorogni kezdett.
A korai filmnyelv kialakításának élen járó kísérletezői a franciák (a Lumiere fivérek ’bűvésztrükkjei’) és később az amerikaiak (Griffith párhuzamos montázsa) mellett az oroszok (Kulesov, Eisenstein, Pudovkin...) voltak. A teljesség igénye nélkül itt most az asszociációs montázst említeném meg, mely olyan új szimbolikus filmnyelvet hozott létre, ahol a képek sorrendisége és tartalmi összetétele fontos új egységeket, új jelentéseket produkáltak a tudatban, és végülis kijelenthetjük, hogy erre a ’hagyományra’ épülnek a mai reklámok is...
(Kulesov-kísérlet a képek társításáról, a színész ugyanazt az arcot vágja, a nézők mégis más-más érzelmet véltek rajta felfedezni annak függvényében, hogy milyen kép követte az arc képet)
Ha a filmnézést, mint kommunikációs folyamatot nézzük, akkor a feladó pozíciójában a rendező, a mindenkori alkotó áll; a közeg nem lesz más, mint maga a film és a befogadók mi magunk, a nézők vagyunk. Mindez egyoldalú kommunikációnak minősül, melynek alapja a megfigyelés, hiszen a visszaigazolás nem közvetlen, mi nézők nem tudunk visszahatni a filmre. Ennek ellenére nem elképzelhetetlen a jövő filmkészítésében a nézői interaktív jelenlét, ahol majd választani lehet bizonyos fordulatok irányát illetően. Semmi sem lehetetlen, ezt már tudjuk...
A film olyan ingereket bocsájt ki, amelyek benyomásokat, érzeteket hagynak bennünk, gondolatokat, érzelmeket ébresztenek, lényegében aktivizálja tudatunkat, ezáltal serkentve annak fejlődését is.
A film kommunikációs eszközei:
Képminőség, színek, tónusok, hang, zene, vágás, tempó, képkivágások, kameramozgás és természetesen a színészek, a szüzsé és a fabula.
(Dreyer Jeanne d'Arc szenvedései című filmjében ez a képkivágás egyértelmű viszonyokat jelez, alsó gépállás, megvilágítás, arcok)
A mozgóképeknek is megvan tehát a saját nyelvezetük, amit van, aki jobban megért, van, aki kevésbé. A sok filmnézés egyik velejárója, hogy a zsánerekből kiindulva, azokat felismerve például egy horrorfilmnél már a zene vagy a fényképezés elárulja, mikor jön a szörny vagy, mikor sújt le a gyilkos. Természetesen ezek finomítása és a nézők még erőteljesebb átverésére való törekvés az ’ügyes szeműeket’ nem tudja becsapni, hiszen minden poént lelőnek egyszer, de ma pont azt a kort éljük véleményem szerint, ahol már újat nemigen lehet kitalálni, inkább a régi formanyelvek felidézése, újraértelmezése, felhasználása történik.
Én személy szerint egy idő után észrevettem magamon, hogy filmet már egyáltalán nem úgy nézek, mint régebben, a puszta kikapcsolódás, szórakozás, élményfalás végett. Mostanra már a filmmolyság beszivárgott a szemeim mögé és a filmeket egymáshoz kapcsolom ('ez erre és erre utal', 'ugyanolyan kameramegoldás volt ebben és ebben'...), úgymond szakmai szemmel méregetem őket és a kezdeti naív, rácsodálkozó tiszta befogadásomra rakódott még egy réteg, amit mostanra már igencsak nehéz levetkőzni. De azért néha sikerül...
Józsa Ivett
A szemiotika görög eredetű szó jelentése jelenleg: jeltudomány
Ferdinand de Saussure (1857-1913)
Lipcsében tanult majd a Sorbonne professzora lett (1881-91) Nyelvészettel foglakozik főképpen fő művét 1916-ban fejezte be Bevezetés az általános nyelvészetbe címmel.
Bevezette a szemiológia kifejezést, ami előtte nem létezett, úgy gondolta, hogy a jeltudománynak van helye a tudományok körében, méghozzá különálló tudományként. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy miben állnak a jelek és milyen törvényszerűségek szerint működnek. A törvényszerűségek, amiket ez az új tudományág feltár majd alkalmazható lesz a nyelvészetben, a nyelvtudományban is. A szemiológia tárgya nála a nyelv, az írás, a rítusok, udvariassági formák, gesztikulációk.
Saussure vizsgálja a nyelvi jeleket is, nála a nyelvi jel bilaterális szerkezetű egy jelölőből áll (ami a hangkép) valamint egy jelöltből (ami a fogalom). A jelölő és jelölt közti viszony konvencionális a nyelvben, teljesen önkényes. A nyelvi jel mentalista felfogásban nála akként alakul, hogy a jelölt nem a jel tárgya, hanem a jeltárgy képzetével azonos. A jelölő pedig nem a materiális hang, hanem annak mentális képzete. Ez azt jelenti, hogy a jel tárgya, az a fejünkben születik meg annak a képzete lesz, tehát ha azt mondom, hogy „fa” akkor ennek nem egy konkrét „fa” lesz a jelöltje, hanem a „fa” szó hallatán a fejemben megjelenő képzet.
Ezt a felfogást nyelvész révén természetesen a nyelvre és beszédre is próbálta vonatkoztatni. Állítása szerint a nyelv a jelek absztrakt rendszere. A beszéd a nyelv egyedi és anyagi megnyilvánulása. A nyelv maga közvetlenül nem megfigyelhető nem anyagai, egy olyan absztrakt rendszer, amely csak beszédben való realizációja révén figyelhető meg. Ebből következik, hogy a beszéd és a nyelv nem választható szét, mivel a beszéd a nyelv realizációja és fordítva is igaz ez mert a nyelv a beszéd előfeltétele.
A nyelv alapjainak meghatározása után a nyelvi rendszereket is vizsgálta. A nyelvi rendszer felfogásában egy olyan rendszer, amelynek elemei nyelvi jelek, amelyeknek relációi nyelvi szabályok, melyben a nyelvi jelek rendszerben elfoglalt helyüket valamint tulajdonságaikat a nyelvi szabályok révén kapják meg.
Saussure volt, az aki mondhatjuk, hogy lerakta a modern szemiotika alapjait, de utána még számos nyelvész és már szemiotikus is kutatott a témában és az ő bilaterális felfogásával szemben triadikus jelfelfogás preferáltak. Kortársként párhuzamosan dolgozott vele Charles Sanders Peirce amiben a jel a jeltárgy hármassága jelenik meg, de ezt egy másik bejegyzésben részletezek. Majd Charles W. Morris is jelentős kutatásokat végzett, és még pár jelentős kutató a teljeség igénye nélkül: Roman Jakobson, Roland Barthes, Jurij M. Lotman…
B. kRiSzTiÁn
Arra, hogy mis is a kommunikáció, nagyon sokféle megoldás született már és ezeket csoportosítani lehet bizonyos hagyományok szerint, most ezt fogom megtenni, hogy bemutassam, milyen sok ágazat dolgozott ezzel a dologgal és próbált rá valamiféle magyarázatot
A kommunikációnak, mint, folyamatnak, mint pedig az ember mindennapjaid betöltő fogalomnak és jelenségnek, már nagy hagyománya van a kutatás és vizsgálata terén. A kommunikációs folyamatot, meghatározása és magának a kommunikáció elméletének fogalmai tisztázása nagy vitát vált ki, és ma is több tucat eltérő kommunikációs elmélet létezik.
A vizsgálatok során a tudománytörténetben több fő sodor is kialakult, és 7 kommunikációelméleti hagyomány kialakulásához vezettek.
A retorikai hagyomány
Ez tisztán hermeneutika módszereket használ, úgy véli, hogy a nyelv általi meggyőzés a szónoklásban rejlik. A kommunikációt egyirányúnak tekinti. A nyelvnek hatalma van, amellyel erős hatást lehet másokra gyakorolni. Egyik jeles képviselője Arisztotelész volt.
A szociálpszichológiai hagyomány
Az empirikus módszer használja az elméletében, az ok-okozati összefüggéseket vizsgálja. Egyik neves képviselője a szociálpszichológus Carl Hovland.
Kibernetikai hagyomány
A kommunikációt mint információfeldolgozást fogja fel, legjelentősebb képviselői Shanon és Weaver.
Shannon és Weaver kommunikációs modellje
A szemiotikai hagyomány
A kommunikációt jelfolyamatnak tekinti, jel pedig mind az ami valami más helyett áll. Képviselője például Peirce, Morris, Saussure.
A szociokulturális hagyomány
Whorf és Sapir nevei köthetők például ehhez a hagyományhoz. Fő tételeként pedig azt fogalmazhatnánk meg, hogy a kultúra folyamatos újrateremtése a beszéd révén.
A társadalomkritikai hagyomány
Adorno, Horkheimer, Marcuse nevét köthetjük valamint a Frankfurti iskolát és a Marxi hagyományokat is ideköthetjük
Kritikusan viszonyulnak a tömegkommunikációhoz, az információ egyirányú áramláshoz például a tudományos módszerekbe vetett hitet a tapasztalati eredményeket nem szabd kritika nélkül elfogadni. A nyelvet ne sajátítsák ki a hatalmi előnyök fenntartásának érdekében. A kommunikáció a szenvedőkkel való szolidaritás a felszabadítás és az egyenjogúság eszköze.
A fenomenológiai hagyomány
A kommunikációt úgy tekinti, mint emberi kapcsolatoknak a kialakítását párbeszédeken keresztül. Ennek megvannak a feltételei, mint a személy belső érzései és külső megnyilvánulásai közti összhang, azaz kongruencia, elfogadó attitűd és empatikus megértés.
Ezek voltak azok a hagyományok, melyek meghatározzák a kommunikáció kutatás fő irányvonalait, de természetesen ez nem ennyire leegyszerűsíthető dolog, ha a nagy komplex és egész tudományágat akarjuk átlátni.
B. kRiSzTiÁn
Kedves Csoporttársak!
Forgó Sándor tanár úr rendszerezése és munkája alapján összefoglaltam az egyik fejezet főbb mondanivalóit. A teljes felkészüléshez kevés, de segíthet a megértésben és az ismétlésben.
http://www.slideshare.net/CsabaMagi/kommunikcis-modellek-9681126
vagy
kommedia2011.blog.hu/media/file/A%20testbesz%C3%A9d.ppt
Jó felkészülést kívánok!
Magi Csaba
Az Index.hu egyik áprilisi cikke szerint a patkányok képesek a nevetésre. Jaak Panksepp idegtudós szerint ugyanis ugyanazok az idegpályák aktívak amikor az emberek nevetnek, és amikor az állatok játszanak egymással.
Egyes tudósok szerint azonban nemcsak a patkányok hanem a majmok, a kutyák csoportjai is képesek a kacagásra. Azért is érdekes ez a megállapítás mert ez ellent mond annak a hipotézisnek, hogy a beszédből ered a nevetés. Valójában a nevetés idegpályái az agy legkorábban kialakult részeihez köthetők, és a játék, nevetés kezdetleges formái megtalálhatók az állatvilágban is – mondta Jaak Panksepp idegtudós. A kutató szerint amikor a csimpánzok játszanak, és kergetik egymást, lihegésük meglepően emlékeztet az emberi nevetésre, ráadásul a kutyák is hasonló hangot hallatnak mókázás közben.
A patkányok esete azonban ettől is messzebbre megy. Ők ugyanis kuncognak. Kísérletek során a tudósok észre vették ugyanis, hogy csiklandozás hatására ezek az állatok ciripelő, kacagó hangot adnak ki. Ami ettől is érdekesebb, hogy igénylik a további szórakoztatást és kötödni kezdenek ahhoz a személyhez, aki csiklandozta őket.
A nevetés az embernél is fiatalon kezdődik, ami bizonyítja, hogy mélyen beágyazott agyi funkcióról van szó. A kisgyermekek - akiknek humorérzékük még elhanyagolható – önfeledten nevetgélnek és sikongatnak, miközben játszanak – jegyezte meg Panksepp. A párhuzamosságot bizonyítja, hogy a verbális viccek az embernél ugyanazokat az ősi agyi pályákat stimulálják, amelyek aktívak az állatoknál, amikor azok kergetőznek egymással.
Ugyanakkor még sok tanulmány szükséges ahhoz, hogy kiderüljön, melyik állat nevet valójában. A kutatás eredményeképpen talán választ kapunk arra a kérdésre is, hogy miért nevetünk, de Panksepp szerint még a depresszió gyógyítását is segíthetné a felfedezés.
Persze felmerül a kérdés, hogy mi olyan nagyon vicces az állatvilágban. Panksepp beismerte, hogy még senki sem kutatta a patkányok humorát, ha az valóban létezik, feltehetően helyzetkomikumra épül. Az idegpályák tudósa ugyanakkor rendíthetetlen: ha az idősebb patkányoknak nincs is valami fejlett humorérzékük, a fiatalabbak kifejezetten mókásak, mondta.
f.ági
forrás: index.hu
Én a nonverbális kommunikációról találtam érdekességeket. Gondolom, ezeket a dolgokat már mindenki ismeri, én csak azért hozom ide, mert ez is a kommunikáció fontos része. Sőt, bizonyos kutatók szerint fontosabb, mint a verbális kommunikáció. Mert például hiába tanuljuk meg egy idegen nyelv verbális készletét, ha a nonverbálisat nem használjuk megfelelően, nem lehet sikeres a kommunikációs folyamat.
Amikor valakivel beszélünk vagy valakit hallgatunk, nemcsak a szavait figyeljük hanem az egész embert. Ha összhang van a szavak és a testbeszéd között, akkor az illető hitelesnek tűnik, ha nincs összhang, alakoskodónak. Gyakran nem is vagyunk tudatában annak, miért is érezzük meggyőzőnek a beszélőt. Számos testi jel kíséri a kommunikációt: izzadás, pupillamozgás, apró rezdülések és látványos mozdulatok. Ezeket mind érzékeljük és megpróbáljuk értelmezni.
Az egymástól jelentősen eltérő kultúrákban megfigyelhető, hogy mennyire különböző távolságra állnak egymástól a beszélgető felek, Japánban például, ahol nagyobb a népsűrűség, teljesen természetes, hogy az emberek csekély 40-50 cm-re egymástól állva kommunikálnak, míg ugyanez a távolság Ausztráliában egy kívülálló megfigyelő számára a bizalmas kapcsolat egyik jele lehet.
Vannak olyan jelek, melyeket minden ember egyformán használ, függetlenül a kulturális környezettől. Minden ember egyformán érti a barátság, a meglepődés, a harag és a elmélyült gondolkodás jeleit. A helyeslés és tagadás, bólintás és fejrázás is meglehetősen egységes, de ez alól vannak kivételek. A bolgárok például fordítva használják, mint a magyarok.
Egy kis ízelítő:
Gesztus szótár:
Bólintás: egyetértés, bátorítás
Fejrázás: ellenérzés, nemtetszés
Fej félredöntése: érdeklődés
Fej leeresztése: depresszió, behódolás, elmélkedés
Fejrángatás: hiúság, szexuális felhívás
Fejtámasztás: fáradtság, unalom
Haj hátravetése vagy érintése: hiúság, tollászkodás, szexuális felhívás
Homlokba hulló haj hátrasöprése: szexuális felhívás vagy idegesség
Hajcsavargatás: idegesség
Haj rágcsálása: idegesség vagy koncentráció
Nyitott száj: meglepetés, sokk
Kéz a száj előtt: hazugság
Ujjak a szájban: bizonytalanság, idegesség
Szájnedvesítés: szexuális érdeklődés, bujaság
Áll simogatása: mély gondolkodás, csodálat
Áll dörzsölgetése: kétségek
Álltámasztás: mély gondolkodás
Állkapocs előreállása: agresszió, védekezés
Állkapocs nyakba húzása: szűkszavúság, önbizalomhiány
Karba tett kezek: védekezés, bizonytalanság
Összeszorított ököl: ellenségeskedés, agresszió
Hátratett kezek: lazaság, magabiztosság, hatalom
Kezek a fej mögött: magabiztosság, arrogancia
Összekulcsolt kezek: idegesség, bizonytalanság
Csípőre tett kezek: düh, hiúság, szexuális kihívás Nyitott tenyerek: nyitottság, őszinteség
Lábak keresztezése a térdnél: védekezés, negatív gondolatok
Lábak keresztezése álló helyzetben: védekezés, negatív gondolatok
Lábdörzsölgetés: idegesség, kényelmetlenség
Vigyázzállás: alárendeltség, nagyfokú tisztelet
Lábfejek valakire mutatnak: érdeklődés a személy iránt
Nyilván lehetne még tovább folytatni, de ízelítőnek talán ennyi is elég! :)
Gitta
Egy népszerű weblap tudományos cikkei közt olvastam egy témát, mely szerint egy páratlan kommunikációs készségű papagáj elméleteik megváltoztatására készteti a tudósokat. Az N'kisi névre keresztelt afrikai szürke papagáj csaknem ezer szavas szótárral rendelkezik, és állítólag van humorérzéke is. Saját szavakat és kifejezéseket talál ki ha valami új dologgal találkozik, mellyel meglévő repertoárja nem képes elboldogulni. Hasonlóan, mint ahogy a gyerekek reagálnak.
N'kisiről úgy tartják, hogy az egyik legfejlettebb használója az emberi nyelvnek az állatok között. A papagáj az angol nyelvet sajátította el, melyből körülbelül száz szó szükséges az általános szövegértelmezés feléhez, így ha N'kisi tudna olvasni, igen széles körben boldogulna.
"Minél többet tanulmányozzuk az állatok tudatos képességeit, annál fejlettebbnek tűnnek és a legnagyobb ugrás a papagájoknál figyelhető meg" - mondta Donald Broom a Cambridge Egyetem állatorvosi karának professzora.
Bakos Tamás
Amit a tömegkommunikációs modellekről tudni kell - de sohasem merted megkérdezni.
kevali
 |
| Származási hely: Tömegkommunikációs modellek |
Neil Postman: Halálba szórakozzuk magunkat - Váltsunk témát! című írása került újra a kezembe. Csak válogatok belőle
Postman szerint nem egyszerűen töredékes híreket kapunk, hanem - kontextus, következmények, érték nélküli, ennélfogva lényegi komolyság nélküli híreket - a híreket mint tiszta szórakozást.
A híradóban a hitelesség lép valóság helyére.
"Átlag 45 másodpercet szánnak bármilyen eseményre. Egyszerűen nem lehet komolyságot tulajdonítani annak az eseménynek, amelynek jelentősége nem egészen egy perc alatt kimeríthető. Valójában nyílt titok, hogy a tévéhíradónak nem is áll szándékában jelentősnek feltüntetni a történéseket, hiszen ez elgondolkodtatná a nézőket, és elvonná a figyelmüket a következő történéstől, amely már izgatottan várakozik a kulisszák mögött."
És a végére hagytam a legjobbat. "Meg merem kockáztatni - írja Postman -, hogy a szürrealisztikus keretbe ágyazott televíziós hírműsor az antikommunikáció modellje; olyan diskurzus típust képvisel, mely semmibe veszi a logikát, az értelmet, a kauzalitás és a következtetés szabályait. Az esztétikában - azt hiszem - dadaizmusnak hívják ezt az elméletet, a filozófiában nihilizmusnak, a pszichiátriában skizofréniának. A színházi szóhasználatban pedig varieté a neve."
kevali
A média hatása a gyerekekre
Szokásos hétköznap este, a 4 évesem kanalazza sóskát az étkezőben! Az amerikai konyhának hála látja a tv-t! Reklám, éljen az általa is igen kedvelt tejszelet!
A hirdetés koncepciója felnőttszemmel is elég bárgyú: kisfiúsan felöltöztetett kreatív fiú kivan a melótól, nem jön az ihlet, tapsol egyet,s lám egy egész hűtőszekrény hullik alá az égből!Mi sem természetesebb ennél! Természetesen dugig tömve az áhított csemegével -amit a leánykám ma nem kap,pedig sóskát eszik-.
Violka elejti a kanalat és bőszen tapsikol. Várja a hatást! Csalódottan kérdezi, hogy most akkor a bácsi hazudott, vagy füllentett?
Most mit mondjon a felelősségteljes szülő? " Kislányom! NE higgy el mindent, amit a tv-ben látsz!"
Megjegyzem mellesleg, hogy a sztori pikantériája, hogy a fiúcska az édesanyjától tanulta a tapsolós trükköt, ez pedig nem vet ám jó fényt a magamfajta "szimpla anyukákra, akinek legalább másfél óra kell, hogy valami sütit rittyentsen az asztalra!
Erre a 4 évesem leszögezi:akkor a tv-ben sem minden igaz!
RR
Takáts Éva: Zarándoklat (www.takatseva.hu)
A cím egyeseknek talán szokatlan, másoknak egyenesen riasztó, vagy tudománytalan lehet, de létezik a kommunikációnak, mint tudománynak ezen területe is.
Az elearning.ektf.hu oldalon lévő interaktív tananyag fejezetei közül én az általános és személyközi kommunikációs modelleket választottam feldolgozásra. Ezek a modellek leegyszerűsített formában jelenítik meg a kommunikáció legszükségesebb elemeit, formáit, érvényességi területeit. Miért van ennyiféle modell? Nyilván kommunikációnk is sokféle van, illetve a tudományos fejlődés is hozott mindig új szempontokat. A modellek sokféleségén gondolkodva kezdett el érdekelni, hogy létezik-e olyan kommunikációs modell, amely az ember és a transzcendens (hétköznapi tapasztaláson túli létező) kommunikációjára vonatkozik? Amint a címből kiderül, a válasz: igen.
A kommunikációval foglalkozó tudományterület sokfelől közelíti meg ezt a fajta interakciót, amelyek közül én most kettőt választottam, mert ezekhez a témákhoz találtam jó szakirodalmat, illetve ezeket tartottam különösen érdekesnek.
Az első közelítés a transzcendens és a személy közötti kommunikációra vonatkozik. Ezen belül a tudomány elsősorban a befogadói (vevői) oldalt tudja vizsgálni, mint a szent, a transzcendens érzékelését, észlelést, ennek típusait, céljait, módjait. A témával foglalkozók felvetik, hogy attól függetlenül, hogy létezik- e a transzcendens valóság az „Isten-probléma” bizonyosan létezik. Az ember kommunikál Istenével, és ez az interakció „nem akar kihalni” az emberi kultúrából, következésképpen itt az ideje, hogy a tudomány is foglalkozzon ezzel a kérdéssel. (Vö. Quentin J. Shultze: Az „Isten-probléma” a kommunikációkutatásban, In.: Szakrális kommunikáció, Szerkesztette: Korpics Márta, P. Szilcz Dóra;Typotex Kiadó) A „Szent Másik” és az ember közötti kommunikáció megértését, modellezését persze több dolog nehezíti: A kutatások során használatos fogalmaink foglaltak, jelentésekkel telítettek, tehát vagy újakat kell létrehozni, vagy meg kell tisztítani a régieket. A kutatás átterjeszkedik más tudományterületekre, mint például pszichológia, néprajz, társadalomkutatás. A kutatás témája előítéleteket hordoz magában (Negatív: a „Szent Másikkal” kommunikáló ember csak a modern kor előtti irracionális létező. Pozitív: Isten bizonyosan létezik és beszél hozzám.)
Foglalkoznak a témával magyar kutatók is, például Horányi Özséb és köre, akinek kommunikációs modellje megtalálható a kommunikációelmélet elektronikus tananyagában is. Horányi saját szakkifejezéseket használ, ami az elején megnehezíti a megértést, de mivel következetesen használja ezeket, egy idő után könnyen érthetővé válnak. Elmélete a participációs (részesedésen, együttműködésen alapuló) modell, amely nem vizsgálja a kommunikátort vagy a kommunikációs eszközöket, hanem a befogadóra összpontosít. A kommunikáció szerinte nem más, mint az emberrel kapcsolatos közvetítők, ágensek (pl. szem az érzékelésre és kéz a beavatkozásra) együttműködése, részesedése egy problémamegoldás során. Az ágensek, a közvetítők csak akkor észlelnek valamit, ha ehhez előzetes tudásuk, felkészültségük van. Innen nézve a szakrális kommunikáció az egyén felől egy érzés, észlelet, amelyet annak átélője felkészültsége, ágenseinek kódjai alapján isteninek, transzcendensnek tart. Az ágensek, a közvetítők felkészültségét több dolog is biztosíthatja, pl. az egyházi nevelés, szocializáció, stb.… Nagyon érdekes kutatási területeken mozognak a Horányi Özsébbel együtt dolgozó kutatók, ilyen például Korpics Márta, aki a zarándoklatokat vizsgálja, mint a vallási élmény (szakrális kommunikáció) fontos helyszínét, eszközét. (Vö. www.ozseb.horanyi.hu )
A szakrális kommunikáció egy másik szempontja azt vizsgálja, hogy miképpen nyilatkozhat meg Isten titka a különféle kommunikációs csatornák közvetítésében? Mit jelent és hogyan működik a modern kor virtuális gyülekezete? Az amúgy is nehezen megfogható Isten-ember kommunikáció közvetíthető e? Ezzel a témával kapcsolatban a Médiakutató című lap 2010. évi őszi számában találtam egy érdekes tanulmányt Szabó Lajos tollából (http://mediakutato.hu/cikk/2010_03_osz/06_liturgia_ritus_tomegkommunikacio).
A szerző itt is az előbbi témánál említett problémákba ütközik: Az Isten-ember kommunikáció nehezen megfogható, az emberi oldal felől a szakrális kommunikáció nagyrészt szimbolikus (pl. a liturgia), ráadásul a kereszténység esetében jelen van a misztériumi jelleg, vagyis az, hogy bizonyos dolgok nem elmondhatóak. Mindehhez járul még a Shannon-Weaver-féle kommunikációs modellben megnevezett zaj, ami a médiumokra jellemző. Gondoljunk csak arra, hogy például a képernyőn a médiumok által megkonstruált valósággal találkozunk, amely az igazi üzenettől sokban eltérő is lehet. (Vö.: György Péter: Vasárnap, egyházi délelőtt, In.: Élet és Irodalom, 2009. 48. szám, http://www.es.hu/gyorgy_peter;vasarnap_egyhazi_delelott;2009-11-29.html, illetve Marshall McLuhannak a médiumról és az üzenetről vallott elmélete.) Talán ennek is következménye, hogy a rádióban közvetített istentiszteletek jóval kedveltebbek, hallgatottabbak, hiszen a befogadó ebben az esetben nagyobb részben meg tudja határozni az üzenet befogadásának körülményeit.
A kérdések száma jelzi, hogy mennyire sok még a vakfolt ezen a területen. Bár "igazi komoly” válaszokkal nem szolgálhattam, de az talán méltatlan is lenne egy olyan témakör kapcsán, amelynek még csak a körvonalai látszanak.
2011. szeptember 30.
Magi Csaba
Eszterházy Károly Főiskola
mozgóképkultúra és médiaismeret MA; levelező
